Szia! Ez az oldal leginkább a Minionokról szól!:D vagy is a Minyonok.

Jó szórakozást kívánok. !

Egy egyiptomi kirándulás során a turisták közül egy Justin nevű kisfiú felszalad az egyik piramis melletti állványra. A biztonsági őrök nem tudják elkapni, és a gyermek leesik, majd lepattan: az egyik gízai piramist ellopták, s egy felfújható hasonmással pótolták.

Gru egy sikertelen gonosztevő, aki egyik majdnem átlagos napjából tér haza. Miután lefagyasztotta a fél kávézót, megijesztette optimista szomszédját, és elrejtette a kutyájának nevezett mutáns szőrgombóca, Kyle elől a teasüteményét, úgy gondolja, hátradőlhet. Azonban három árva kislány, Edith, Margo és Agnes csönget az ajtaján, akiket a rosszkedvű férfi megpróbál lerázni. Ekkor Dr. Senkiházi hívja, hogy értesítse a piramisról. Erre Gru az ágyúnak álcázott fülke és a nappali alatt 800 méter mély liftaknája segítségével leereszkedik a titkos laboratóriumába, ahol gyűlésre hívja az ott dolgozó fáradhatatlan kis sárga, igen furcsa testfelépítésű lényeinek hadát, a minyonokat (minions, avagy pontos magyar fordításban „kegyenc”). Itt Gru felfedi tervét, az évszázad bűntettét: el fogja lopni a Holdat.

Ehhez azonban kölcsönhöz kell folyamodnia, amit a "Gonosz Bankjának" igazgatója, Mr. Perkins csak akkor hajlandó megadni, ha Gru megszerzi egy titkos ázsiai laborban kifejlesztett zsugorító-sugarat. Gru indulna, ekkor viszont találkozik Mr. Perkins fiával, a piramis elrablójával, a kissé esetlen, de sikeres tolvajjal, Vektorral. Gru a piranha-vető pisztolyát szerelgető kölyköt lefagyasztja, aki, miután Gru megszerezte a zsugor-sugarat, üldözőbe veszi a gépét és ellopja tőle, majd ki is próbálja Gru repülőgépén. A minyonok és vezérük ezután hazasietnek a dodzsem nagyságú repülőgépen, és megpróbálnak betörni Vektor fegyverekkel megpakolt erődjébe.

Miután Gru 7. alkalommal is kudarcot vall, meglátja Margót, Edith-et és Agnest, akiket Vektor beenged, mert imádja a kókusz-rudat. Gru ekkor úgy dönt, hogy adoptálja őket, hogy következő alkalommal kilopják neki a sugarat. De előbb felhívja Dr. Senkiházit, hogy készítsen neki rengeteg süti alakú robotot, fánk-robotokat. Másnap elmegy Miss Hattie leányotthonába, hogy örökbe fogadja őket. Gru fogorvosnak tetteti magát, a hálózat másik végéről a minyonok írják az életrajzát, majd a másodperc tört része alatt elkezdenek verekedni a lények. Hattie gépén feltűnnek értelmetlen sorok, és különböző jelek.

Végül hazaviszi a három lányt, ahol rádöbben, hogy a ház veszélyes a gyermekeknek, a gyermekek pedig "káros hatással" vannak Gru számára. Megparancsolja nekik, hogy bármi is történjék, maradjanak a konyhában, ahol bár az életveszélyes Kyle tartózkodik (aki egyetlen lénytől fél, Agnestől), ott kell maradniuk, ahol ki van helyezve nekik minden, ami egy gyereknek kell: étel, víz és egyéb... Eközben Senkiházi bemutatja Grunak a kért robotokat, de Fánk-robotok helyett Funky-robotok lettek. A félreértés tisztázása után azonban még megjelenik pár félrehallott fegyver, és egy minyon kirepül az ablakon, miután megiszik egy antigravitációs-folyadékot. Gru fárasztó napját fokozza a három kislány, akik időközben lejutottak a laborba, ahol Edith egy lézer segítségével véletlenül atomjaira bontja Agnes plüss játékát. Gru ennek érdekében három minyont, Steve-et, Markot és Philt hívja és megparancsolja, hogy hozzanak a lánynak új egyszarvú játékot. A három lény hatalmas felfordulást okoz a bevásárlóközpontban, míg Gru pár régi bombából ágyat készít a kislányoknak. Ezután megjelenik a három minyon, akik egy WC-keféből, egy fagylaltos tölcsérből készült játékot adnak Agnesnek.

Másnap Gru elviszi a lányokat táncórára, mivel ezzel a feltétellel hajlandóak segíteni Gru tervében. A táncórán Agnes ad Grunak egy jegyet a táncfellépésükre, és a kislány kérésére Gru kisujj-esküt ad, hogy el fog rá jönni, habár esze ágában sincs. Végül elmennek Vektor erődjébe, ahol míg a lányok beszállítják a megrendelt sütiket, Gru a sütirobotok segítségével betör Vektor széfjébe, és két minyonnal megszerzik a zsugor-sugarat. Kijutni azonban már nincs idejük, mert a robotok befalazzák a kijáratot, így Grunak a szellőzőn át kell menekülnie. Egy eléggé meleg szituáció után (miközben magára vonják Vektor cápájának a figyelmét, és Gru a nadrágját is elveszti) végül kijutnak az erődből a zsugor-sugárral. Miközben mennek haza, a lányok megkérik Grut, hogy vigye be őket egy vidámparkba, amire Gru boldogan igent mond, mert úgy hiszi, itt végre megszabadul a lányoktól, akikre most már semmi szüksége. Ám a parkvezető azt mondja, a gyerekek felnőtt nélkül nem mehetnek sehova, így Gru kénytelen elkísérni a lányokat. Egy száguldó hullámvasút után, és miután szereznek Agnesnek egy egyszarvú játékot, Gru úgy érzi, kezdi egyre jobban érezni magát a lányokkal. Azonban Dr. Senkiházi emlékezteti, hogy most csakis a Hold elrablásával szabad foglalkozniuk. Gru felhívja Mr. Perkinst egy videokonferencián, hogy bemutassa tervét, ám a lányok folyamatosan zavarják a prezentációját, így Mr. Perkins megvonja Grutól a támogatását (valójában azért, mert azt akarja, hogy az ő fia, Vektor lopja el a Holdat, és ne Gru).

Gru elmondja a minyonoknak a szomorú hírt, akik azonban nem mondanak le a tervről, és mindenki hozzátesz valamennyi összeget, hogy megvalósítsák. Gru elhatározza, hogy saját űrhajót fognak építeni a saját pénzükből és régi alkatrészroncsokból. Az űrhajó építése teljes gőzzel halad, Gru azonban több időt foglalkozik a lányokkal, mint a Holdlopással. Dr. Senkiházi úgy véli, a lányok elvonják Gru figyelmét a tervéről, ezért ráveszi Grut, hogy küldje el őket. Miss Hattie eljön a lányokért és elviszi őket, búcsúzóul Grut pofon vágja egy spanyol szótárral (ugyanis az adoptálás során Gru megjegyezte, hogy Hattie olyan, mint egy bányusz rémusz) Grunak eléggé fáj, hogy a lányok elmennek, akiket igencsak megszeretett.

Eljön a Holdlopás napja, az űrhajó és Gru is készen áll a kilövésre. A kilövőállomásról, amely Gru háza alatt van, kiállítják a rakétát, és a visszaszámlálás után az űrhajó sikeresen felszáll. Miután a rakéta elhagyja az atmoszférát, Gru kiszáll az űrhajóból és a zsugor-sugárral összezsugorítja a Holdat, amely labdanagyságúra megy össze. Gru terve tehát megvalósul, ám miközben a zsebébe nyúl, felfedezi, hogy ott van a lányok táncfellépésére szóló jegy, amire megígérte, hogy elmegy, és úgy véli, még időben odaér.

Amennyire csak tud, igyekszik visszaérni a Földre, hogy ne maradjon le a fellépésről, ám mire a odaér, a tánccsarnok már kiürült. Gru szomorú, hogy nem teljesíthette az ígéretét. Az egyik széken talál egy papírt, melyen ez áll: "Margo, Edith és Agnes apukája! Hozd el a Holdat!" Aláírásként pedig egy nagy "V" betű.

Gru egyenesen Vektor erődjébe rohan, aki az elrabolt lányokért cserébe a Holdat kéri. Gru odaadja neki, ám Vektor nem tartja be az alkut. Rakétafegyvereket lő ki Gru ellen, aki kikerüli azokat, és betör Vektor erődjébe, még a cápáját is leüti. Vektor látva, hogy Gru megállíthatatlan a sugármeghajtású repülőjével elrepül, és a lányokat is magával viszi. Grunak sikerül felkapaszkodnia a gépre, ám lezuhan, de szerencsére Senkiházi és a minyonok, akik repülőgéppel utánaeredtek, elkapják. A gép ugyanis időközben újra megnőtt, mivel ahogy Senkiházi rámutat, ha egy tárgy nagyobb tömegű, a zsugor-sugár hatása annál hamarabb múlik el. A Hold időközben lassan elkezd növekedni, az így fennálló súly elkezdi lehúzni Vektor gépét. A lányoknak sikerül kiszabadulni, Gru gépe pedig utoléri Vektorét és arra kéri a lányokat, hogy ugorjanak le róla. Edith és Agnes leugrik a gépről, Gunak sikerül elkapnia őket, ám mielőtt Margo is ugorhatna, Vektor elkapja őt. Ám az egyre növekvő Hold miatt a gép megbillen, Margo kiesik a gépből, Vektor pedig a Hold alá szorul. A lány a két gép közé kifeszített kötelet elkapja, Gru pedig elindul, hogy segítsen Margónak. A kötél elszakad, így mindketten zuhanni kezdenek, de a minyonoknak, akik egymásból élő láncot alkotnak, sikerül elkapniuk őket. Miután mindannyian biztonságban vannak a gépen, látják, hogy Vektor gépe elindul felfelé, a Hold pedig végül visszanyeri normális méretét, s visszakerül az égre – rajta a pórul jár Vektorral, aki egyhamar nem fog onnan lejönni.

A lányok visszakerülnek Gruhoz, aki boldogan vállalja a velük járó felelősséget, hiszen megszerette őket. Miután olvas nekik egy esti mesét az általa írt, róluk szóló könyvből, lefekteti őket, s mindegyiküknek ad egy jóéjt-puszit, amit korábban sosem akart nekik adni. Margo azonban kipattan az ágyból és megöleli Grut, s azt mondja neki, hogy „szeretlek”. (érdekes fordulópont ez a történetben, mert mikor Gru adoptálta a lányokat, Margo azt mondta neki, hogy soha nem fogadja el Grut apjaként). Gru azt mondja, szintén szereti Margót. A minyonok látva ezt a meghitt jelenetet, sorban állnak Gruhoz egy jóéjt-pusziért.

Mivel a lányok táncfellépése fuccsba ment Vektor miatt, így újból előadják Gru és a nagyérdemű minyon közönség előtt – egy kicsit újfajta táncstílusban. A fellépés végeztével a lányok felmennek Gruval a tetőtérbe, és együtt csodálják az égen tündöklő teliholdat, amely ott van ahová tatozik – ahogy a lányok is Grúhoz.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 12
Heti: 28
Havi: 208
Össz.: 16 801

Látogatottság növelés
Oldal: Története 1
Szia! Ez az oldal leginkább a Minionokról szól!:D vagy is a Minyonok. - © 2008 - 2024 - minionok.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »